
Pamela Andreson, aki nemrég jelentette be, hogy soha többet nem plasztikáztatja magát, most a New Magazinnak adott interjújában vallotta be, hogy soha nem akart lány gyereket. „Imádom, hogy férfiak vesznek körül és én vagyok közöttük a méhkirálynő. ” Nyilatkozta szerényen. Azt is hozzátette az egykori Baywatch sztár, hogy nagy felelősség van rajta a két fiú nevelésével, így néhány dologban szigorú. Nem is csoda, hiszen Tommy Leevel közös gyerekeik most vannak a legkeményebb korban, Brandon 15 éves, Dylan pedig 13.
„Örülök, hogy Isten adott nekem két kisfiút, mert szeretem a férfiakat, és azt hiszem, hogy igazán fontos a számukra, hogy függetlenek és erősek lehessenek.” mondta a 44 éves Anderson.
A szőkeség egészen hétköznapi dolgokat, igazi anyai vágyakat dédelget egyébként. Szeretné a gyerekeit hagyományos kapcsolatban látni, ha majd eljön az ideje és azt is szeretné, ha a gyerekei őt is látnák még boldog házasságban. Mivel romantikus alkatnak mondja magát, még egy esküvő benne van a pakliban.
Pamela Anderson tehát férjet keres, nem mindegy azonban, hogy kit választ, mert a fiainak bizony van véleményük. Viccesen megjegyezte, hogy az egyedülálló nők néha a gyerekeknek szervezik a randit, ahelyett, hogy maguknak választanának. Ezek után tudni szeretnénk, hogy Kid Rockot ki is választotta…
forrás: celebritybabyscoop
fotó: entertainment.msn.co.nz
Utolsó kommentek